Nem, még mindig nem tervezem,hogy blogom lesz :)

Csak szeretném lekötni a felesleges agyi kapacitásom egy kis írással.

A minap érdekes cikkre bukkantam az egyik tipikus női portálon. Egy házas nőről szólt a feltehetően fiktív írás, aki egész életében csak a férjével volt, 25 éve tart a kapcsolatuk és bizony az asszony 42 évesen úgy gondolja neki szenvedély, izgalom és szerelem kellene még. Az nem volt egyértelmű, hogy mindezt más férfiaktól akarja-e megkapni, de ahogy a férjét ekézte, nagyon valószínűnek tartom.

Csípőből valami olyasmit írtam erre, hogy ne legyenek illúziói a nőnek, a gondtalan tini szerelmet várni 40 felett, egy gyerekkel meg házassággal a háta mögött elég naív dolog. A helyében én azért átgondolnám, hogy egy pár kaland ígérete miatt érdemes-e kukázni egy 25 éves kapcsolatot. A férjének amúgy kábé annyi volt a bűne, hogy túl sokat nézi a tévét... Valószínűleg szegény ördögnek halvány lila gőze nincs arról, hogy a felesége már válni akar.

Viszont nagy általánosságban a téma eléggé összetett. Ha más szemszögből nézzük, jogosan merül fel a kérdés, hogy miért élne egy nő társas magányban vagy úszkálna a langyos híg fosban, akkor már inkább maradjon egyedül... Persze ebben van igazság, és tényleg nem kell erőltetni azt, ami nem megy, de meg sem próbálni helyrehozni azt, ami régen működött nagyon nagy luxus a mai világban. Szerintem ott tévednek sokat az olyan nők, akik az izgalmas kalandok, a szenvedély és az újdonság varázsa miatt lépnének ki a házasságból, hogy rosszul mérik fel saját "értéküket" a párkapcsolati piacon és messze túlbecsülik a lehetőségeiket. Mondjuk ez nem csoda. Az én kommentem alá is született, egy-két érdekes hozzászólás, pl. a klasszikus "a kor nem számít". Tehát van honnan bátorságot meríteniük az unatkozó feleségeknek. A jó hír viszont az, hogy a többség lehűtené a kedélyeket és egyáltalán nem biztatná az ilyen helyzetben lévő nőket arra, hogy hagyjanak ott csapot papot és csak fussanak a pi... vagyis a vágyaik után :)

Van remény!